news

Elemzők: 23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban
Vélhetően 23-24 százalékkal bővült az építőipar teljesítménye 2018-ban az előző év azonos időszakához képest - kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által az építőipar novemberi teljesítményéről kedden kiadott jelentést.
  • 2019.01.17. 07:00
  • decodome.hu
  • MTI
A Honvéd felnőttcsapata is birtokba vette a klub új bázisát
A januári alapozást már a klub új, novemberben átadott bázisán kezdte meg a Budapest Honvéd labdarúgócsapata - kedden az NB I-ben 18 fordulót követően negyedik együttes két meghatározó játékosa, Gazdag Dániel és Nagy Gergő mutatta be az újságíróknak a 4,2 milliárd forintos állami beruházás keretében épített Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontot.
  • 2019.01.17. 07:00
  • decodome.hu
  • MTI
Átadták a felújított solti református templomot
Átadták a felújított 232 éves református templomot, valamint az új gyülekezeti házat és parókiát pénteken a Bács-Kiskun megyei Solton. A beruházás több mint 100 millió forintból valósult meg.
  • 2019.01.14. 14:48
  • decodome.hu
  • MTI
Új technológia tavasztól a balatoni iszapeltávolításban
Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
  • 2019.01.14. 02:46
  • decodome.hu
  • MTI
Több ezer ember korai halálozását okozza a légszennyezettség
Évente 8-10 ezer ember korai halálozásához vezet a légszennyezettség Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) saját és az Egészségügyi Világszervezet számításaira hivatkozva vasárnap az MTI-vel.
  • 2019.01.14. 02:37
  • decodome.hu
  • MTI
Legek a lakáspiacról 2018: Órákon belül eladott lakások és legdrágább ingatlanok
A lakáspiac 2018-ban is erős tempót diktált, a kereslet nem lanyhult, az árak is feljebb kúsztak és kiemelkedő esetekre is bőven volt példa - derül ki az ingatlan.com év végi összefoglalójából.
  • 2019.01.11. 07:00
  • decodome.hu
  • ingatlan.com
Felerősödött 2018-ban a lakosság hiteléhsége, de a legtöbben már biztonságra vágynak
Tekintélyes bővülést produkáltak a magyar háztartások a hitelezési piacon.
  • 2019.01.11. 07:00
  • decodome.hu
  • Bankráció
Uszoda épül Veszprémben
A VEMÉV-SZER és a Laterex közösen kivitelezi a több mint 9 milliárd forintból létrejövő sportlétesítményt, mely televíziós közvetítésekre is alkalmas lesz.
  • 2019.01.11. 07:00
  • decodome.hu
  • magyarepitok.hu
A kormány 3 milliárd forinttal támogatja a nemzetközi házépítő versenyt
A kormány 3 milliárd forinttal támogatja a Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny lebonyolítását.
  • 2019.01.07. 07:00
  • decodome.hu
  • MTI
Ezek lehetnek a 2018-as év irodái
Idén több mint 160 nevezés érkezett Az Év Irodája Versenyre, ezekből kerülnek ki 2018 díjnyertes irodakialakításai, fejlesztései is. A legtetszetősebb irodák, közösségi terek és ingatlanfejlesztések kiválasztására közönségszavazás indult, ami január közepéig tart.
  • 2019.01.07. 07:00
  • decodome.hu
  • ingatlan.com
« ... 45 46 47 48 49 ... »